Eminem 14 éves korában írta meg az első saját számát, és három évvel később már komolyan kezdett foglalkozni a szövegírással.
Eminem a Detroit Pistons profi kosárlabdacsapat szurkolója.
Eminem szemüveges volt.
Eminem a D12 nevű rapbanda frontembere 1996 óta.
Eminem egyik legközelebbi barátja, Proof, aki egyben esküvői tanúja is volt második házasságkötésekor, egy detroiti klub előtti tűzharcban meghalt 2006 áprilisában.
Eminem lemezei több mint 65 millió példányban keltek el világszerte (2006. februári adatok alapján).
Eminem eddig az egyetlen fehérbőrű, aki a „The Source”, valamint az „XXL” magazinok címlapján szerepelt.
Eminem dolgozott családi éttermükben, a Gilbert’s Lodge-ban.
Eminem állt már bíróság előtt.
Eminemnek Shady Records néven saját lemezkiadó cége van..
Eminemnek megoperálták a térdét, s emiatt nehézkes, kissé furcsa a testtartása számos fellépésén.
2003. március 23-án Eminem „Lose Yourself” című száma (a „8 mérföld” film egyik betétdala) lett az első rapnóta, amelyet a neves Oscar-díjjal jutalmaztak (Legjobb Eredeti Filmdal kategóriában).
Eminemnek apai ágról van két féltestvére, Sarah és Michael Mathers.
Eminem Juno-díjat (kanadai Grammy-díj) nyert, Az Év Nemzetközi Albuma kategóriában.
Eminem a „Just lose it” dal videóklipjében saját, filmbéli karakterét figurázta ki a „8 mérföld”-ből.
Eminem édesapját soha nem látta, édesanyja egyedül nevelte fel.
Eminem alig három hónappal az exfeleségével másodszor kötött esküvője után beadta a válókeresetet.
Jay Z „The Blueprint” című lemezén Eminem az egyetlen vendég előadó.
Eminem ”The Eminem Show” című, harmadik albuma Grammy-díjat nyert, és nyolcszoros platinalemez lett.
Eminem 173 cm magas.
Eminem kimaradt az iskolából, és belevetette magát a detroiti rapéletbe, miközben minimálbérért dolgozott
Eminem magának nyírja a haját.
Eminem még mindig a legeredetibb rapelőadók közé tartozik.
Eminem szerepelt az „Entertainment Weekly” magazin (amerikai szórakoztató hetilap) 2000. karácsonyi számában, ahol „Az Év Szórakoztató Előadója” toplistáján a harmadik lett.
Eminem 2001-ben megkapta lánya, Hailie Jade felügyeletét.
Eminem nagybátyja Ronnie Dean Polkingharn, akire talán legjobban felnézett gyerekkorában, 1991-ben öngyilkos lett.
Eminem beceneve Slim Shady.
Eminem „Lose Yourself" című számáért a Legjobb Eredeti Filmdal kategóriában kapott Oscar-díját szövegíró társa, Luis Resto vette át a nevében.
Eminem beszólt szinte mindenkinek, aki csak létezik: anyjának, rapper társainak és fiatal énekesnőknek (Britney Spears, Christina Aguilera, Amy Winehouse).
Eminem és Jay-Z jó barátok.
Eminem Detroitban, Michigan államban nőtt fel.
Eminemnek született 1986-ban egy fiú féltestvére, édesanyja egy későbbi házasságából.
Eminem a 2000-ben megjelent nagylemeze, a „The Marshall Mathers” 1,76 millió példányban kelt el Amerikában, a megjelenést követő első héten, s ezzel övé a rekord a szóló énekeseket tekintve.
Eminem származását tekintve részben német, részben pedig svájci-német.
Eminem napjaink egyik legnépszerűbb és legvitatottabb rappere.
Eminem 2002-ben 29 millió dollárt keresett a nyolcszoros platina „The Eminem Show” című nagylemezével, valamint The Anger Management turnéjával.
Eminem második lett az 1997-ben Los Angelesben megrendezett Rap Olimpián, freestyle (zenei kíséret nélküli szöveges rögtönzés) kategóriában.
Eminem anyai nagymamája, Betty Hixson ötször ment férjhez.
Eminem kedvenc mozifilmje az 1983-ban készült „A sebhelyesarcú”.
Dr. Dre, aki jelenleg a legjobb és legnevesebb rap-producer, Eminem mentora.
Eminem 2007 karácsonyát kórházban töltötte, állítólag tüdőgyulladás miatt, ám a pletykák a rapper komoly szívpanaszairól szóltak :(
Eminemnek olyan szédületesen gyors a rappelési technikája, hogy senki nem tudja ilyen gyorsan nyomni a szöveget.
Eminem a „8 mérföld” című filmen kívül még kettőben szerepelt.
Eminem 1998-ban megalkotta a később legendássá lett figurát, Slim Shady-t.
Eminem piacra lépett Shady Limited nevű saját divatirányzatával.
Eminem képregényszínész szeretett volna lenni.
az Eminem művésznév eredeti nevének monogramjából ered: M(arshall) M(athers).
Eminem 1997-ben kiadott első, „Infinite” című lemeze igen kedvezőtlen fogadtatásban részesült.
Eminem azt szeretné, ha lánya, Haile Jade a színészi pályára lépne.
Eminem örökbe fogadta és nevére vette unokahúgát, Alainát, és együtt neveli saját lányával, Hailie-vel.
a Rolling Stone magazin Eminemet választotta minden idők egyik Legnagyobb Rock ’n’ Roll Előadójának.
Eminem jobb felkarján egy, a lányát ábrázoló tetoválást visel.
Eminem balkezes.
Eminem eredeti neve Marshall Bruce Mathers.
Eminem 1972. október 17-én született Kansas Cityben, Missouri államban.
|